JobbikIT
JobbikIT
adminboss, 2012, március 12 - 21:54
Bevezető:
Beszámoló a Jobbik IT legújabb akciójáról.

Március 10.-én délelőtt a Jobbik IT Békés megyei tagjai gyűltek össze Békéscsaba belvárosában, hogy Március 15.-e közeledtével a Jobbik Ifjúsági Tagozat által meghirdetett kokárdaosztási akciót véghezvigyék. Az időjárás kedvezett az ifjú radikálisoknak, a tavaszias idő sok embert kicsalt az utcára, így több száz kokárdát és szórólapot sikerült szétosztani. Az emberek örömmel fogadták el a kis trikolor nemzeti jelképeinket, nagyon sok kisgyermekes anyuka rögtön ki is tűzte gyermekei kabátjára az ajándékba kapott kokárdát.
adminboss, 2012, február 20 - 21:26
Bevezető:
Békés megyében, egyszerre három településen kezdhetik meg munkájukat a fiatal jobbikosok.
Békés megyében, egyszerre három településen kezdhetik meg munkájukat a fiatal jobbikosok. Eleken, Sarkadon és Dobozon is megalakult a Jobbik Ifjúsági Tagozata február 11-én, Szarvason ünnepélyes keretek között, hiszen egy évvel ezelőtt, ezen a napon alakultak meg az országban a Jobbik első Ifjúsági Tagozatai, szintén Szarvason.
A három új szervezet célja a nemzeti radikális fiatalok összefogása, az ifjúság közös és valódi érdekeinek képviselete, hiszen napjainkban egyre kilátástalanabb a helyzet a fiatalok jövőjére nézve. Munkájukat, a helyi alapszervezettel szorosan együttműködve kívánják végezni.
Az alakuló ülés után, a megye különböző településeiről érkező IT-sek, hagyományteremtő szándékkal összegyűltek, hogy együtt ünnepeljék meg az évfordulót, valamint az újonnan alakult szervezeteknek kívántak sok sikert és kitartást az előttük álló nehéz feladathoz.
bekesmegye.jobbi.hu
adminboss, 2012, február 14 - 13:59
Bevezető:
A Sarkadkeresztúri és Okányi Ifjúsági Tagozat közösen 2012. február 8.-án megemlékezéssel egybekötött lakossági fórumot tartott Sarkadkeresztúron.
A rendezvény elején Papp Anikó - a Sarkadkeresztúri IT elnöke – megemlékezett az 1947. február 10-én aláírt párizsi békeszerződés 65. évfordulójáról, amely a II. világháborút lezárva visszaállította a trianoni határokat, sőt további 3 falut adott át az akkori Csehszlovákiának. Rendezvényünk vendége Farkas Gergely országgyűlési képviselő volt, aki a megemlékezéshez kapcsolódóan hangsúlyozta, mennyire fontosak azok a kezdeményezések, amelyekkel segíteni, támogatni tudjuk határon túl élő magyar testvéreinket. A fórum további részében az ország jelenlegi helyzetéről, és a Jobbik által kínált megoldásokról tudhattunk meg többet - kiemelve az ifjúságot érintő kérdéseket (munkahelyteremtés, felsőoktatás, stb.). Sajnos az időjárás nem kedvezett nekünk, de reméljük ez a rendezvény hagyományteremtő jellegű lesz, és munkánk során egyre több emberrel sikerül megismertetnünk a Jobbik programját, és elindíthatjuk egy szebb jövő megteremtését.
bekesmegye.jobbik.hu
adminboss, 2012, január 31 - 13:40
Helyszín:
Okány - Trianon Emlékmű / Sarkadkeresztúr - Szabadság tér

adminboss, 2011, november 11 - 22:20
Az újonnan alakult Jobbik Okányi Ifjúsági Tagozat tagsága a helyi fiatalok megsegítését és összetartását tűzte ki zászlajára. A Jobbik munkáját pedig segíteni, illetve a fiatalok körében ismertté kívánják tenni munkájuk során.
Mindezért várják azon fiatalok jelentkezését, akik fontosnak tartják hazájuk, s a magyarok sorsát; szeretnének egy igazán jó csapat tagjai lenni: jókat táborozni, bulizni, közösségi programokban részt venni; azon munkálkodni, hogy közös erővel felébresszük a ma fiatalságában szunnyadó nemzeti öntudatot! Kopcsjak Tamás János Jobbik Békés megyei IT szervező
adminboss, 2011, november 11 - 22:17
A hatodik Ifjúsági Tagozat alakult meg Békés megyében a hétvégén. 2001-ben Méhkerék lakosságának 74%-a román, 23%-a magyar, 2%-a cigány és 1%-a egyéb nemzetiségűnek vallotta magát. (wikipedia)
A román határ mellett fekvő kisvárosban az elsődleges cél, hogy a Jobbik Ifjúsági Tagozat tagjai a Jobbik helyi elnökével közösen nyomást gyakoroljunk a helyi képviselőtestületre, hogy munkahelyteremtő beruházásokat hajtson végre annak érdekében, hogy megakadályozzák a város teljes el románosodását, és helyben tudják tartani a magyar fiatalokat. Munkahely hiányában évente többen elhagyják a várost, hogy szerencsét próbáljanak az ország más tájain, vagy éppen külföldön. A Jobbik Méhkeréki Ifjúsági Tagozat Békés megyében is a magyar megmaradás védőbástyája kíván lenni! Kopcsjak Tamás János Jobbik Békés megyei IT szervező
adminboss, 2011, augusztus 5 - 17:55
2011. július 9-én a Jobbik Békésszentandrási Ifjúsági Tagozat és a Jobbik Békésszentandrási Szervezete közösen szerveztek kötetlen beszélgetést a helyi szimpatizánsok számára. A rendezvényre meghívást kapott Farkas Gergely, a párt frakcióigazgatója, és Jámbor Nándor, országgyűlési képviselő. Az eseményt abból a célból rendezték meg, hogy a szimpatizánsok minél többet megtudjanak a Jobbik munkájáról és a Jobbik Ifjúsági Tagozatról és nem utolsó sorban, hogy egy kellemes estét töltsenek el a jelenlévők társaságában. A délutáni órákban lehetőségük volt a szimpatizánsoknak beszélgetni a meghívott vendégekkel, este pedig a szervezők mindenkit paprikás krumplival vendégeltek meg. A vacsora után a résztvevők egy élőzenés koncerten vehettek részt. Összességében elmondható, hogy aki részt vett a rendezvényen, egy nagyon jó hangulatú, családias délutánt tölthetett el önmagával hasonló érzelmű és gondolkodású emberek között. Jövőre is hasonlóan eredményes és jó hangulatú programokban gondolkodnak a szervezők, hiszen mindenki jól érezte magát. Kopcsjak Tamás János Jobbik Békés megyei IT szervező
|
© 2010 - 2012 Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt
|
|