2012-05-11 11:57
A békéscsabai Jobbik szervezésében immár a hatodik alkalomhoz érkezett a Jobbik Nemzeti Kávézó elnevezésű rendezvénysorozat. Ezúttal Juhász Oszkár Gyöngyöspata jobbikos polgármestere volt a vendég, és a helyszín a Vasutas Művelődési Ház volt.
Szabóné Kocziha Tünde, a Jobbik csabai elnöke és önkormányzati képviselője köszöntötte az érdeklődőket. Megkülönböztetett szeretettel köszöntötte Juhász Oszkárt, a kávézó mai vendégelőadóját, valamint Strifler Attilát, a Jobbik csabai alelnökét és önkormányzati képviselőjét.
2012-04-27 12:53
Az elmúlt években a települési önkormányzatok többsége és a megyei önkormányzat minden alkalommal csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj-programhoz, amelynek köszönhetően jelentős támogatásban részesültek a szociálisan rászoruló Békés megyei felsőoktatási hallgatók.
A megyei önkormányzatok szerepének leépítése miatt – amely ellen a Jobbik minden lehetséges módon tiltakozott - azonban zavar támadt a rendszerben, és a Békés Megyei Önkormányzat forráshiány miatt nem tudta teljesíteni önként vállalt kötelezettségét. Ezt a feladatot a Békés Megyei Kormányhivatal sem vette át, ellentétben más megyék hivatalaival.
A Jobbik szerint Békés megye iskolázottságának javítása és megyénk fejlődésének érdekében minden eszközzel támogatni kell a hallgatókat, és nem engedhetjük meg, hogy ebben is utolsók legyünk.
Samu Tamás Gergő, a Jobbik Békés megyei elnöke megyei önkormányzati képviselő
2012-04-23 20:05
A Békés Megyei Közgyűlés pénteki ülésén elfogadta Samu Tamás Gergő jobbikos képviselő előterjesztését. A javaslat a délvidéki Magyar Remény Mozgalom felhívása alapján született. Az előterjesztés alapján a megye címeres magyar zászlót készült adományozni délvidéki települések számára. A közgyűlés fideszes elnökének módosító javaslata alapján Békés megye a címeres magyar zászló mellett a megye zászlaját is átadja majd Vajdaság Tartomány, valamint Hargita és Kovászna megye képviselőinek.
2012-04-22 20:32
Békés Megye legnagyobb természeti erőforrása és az itt élők közül sokak megélhetésének alapja, a jó minőségű termőföld.Ezért is tartjuk fontosnak ennek az alapvető nemzeti kincsnek, erőforrásnak a magyar tulajdonban tartását. Az új Alaptörvényben kezdeményeztük alkotmányos védelmét, amit a 2/3-os kormánytöbbség leszavazott, a régen ígért új földtörvény sincs sehol! Így nincs akadálya annak, hogy 2014 után, az EU földvásárlási moratóriuma lejártával, külföldi magánszemélyek- az ottani ár töredékéért- felvásárolják a magyar termőföldet. A Békés Megyei Közgyűlés tegnapi ülésén, a Közgyűlés Fideszes többsége leszavazta, a földvédelmi bizottság felállításáról szóló Jobbikos előterjesztést. Fontosnak tartottuk volna - több megyéhez hasonlóan, a földvagyon, földtulajdoni helyzet és a zsebszerződések, a külföldiek törvénytelen földszerzéseinek megyei feltérképezését, a szükséges lépések megtétele mellett. Képviselőként továbbra is figyelemmel kísérjük a történéseket és a szükséges lépéseket, feljelentéseket megtesszük az ügyben és minden érintetett is erre kérünk!
Gajdos Attila
Környezetgazdálkodási agrármérnök
Frakcióvezető
Jobbik Békés Megyei Képviselőcsoportja
2012-04-20 23:21
A Békés Megyei Önkormányzat április 20.-án tartotta meg soron következő ülését. A Jobbik frakciója napirendi pontnak javasolta a Földvédelmi Bizottság létrehozását. Gajdos Attila, a Jobbik megyei frakcióvezetője szerint szükséges egy Földvédelmi Bizottság létrehozása, amelynek fő feladatai a magyar termőföldek védelme, a külföldi spekulánsok által létrehozott zsebszerződések kivizsgálása és megelőzése, vagyis a külföldi földvásárlások megakadályozása. Samu Tamás Gergő, jobbikos képviselő felszólalásában megemlítette, hogy már több megyei önkormányzatban létrehozták a Földvédelmi Bizottságot, például Vas megyében már sikerült is több földvásárlási szerződést kivizsgálniuk és megtenniük a szükséges lépéseket. Farkas Zoltán, a megyei önkormányzat fideszes elnöke szerint nincs szükség egy ilyen bizottság létrehozására, mert a fideszes álláspont szerint, régiónkban nincsenek illegális földvásárlások, valamint a 2013-ban lejáró földvásárlási moratórium végett védelmet élveznek a hazai termőföldek. A vita lezártával a Fidesz-frakció nemmel szavazatot a jobbikos javaslatra.
2012-04-13 00:13
A Jobbik Magyarországért Mozgalom békéscsabai alapszervezete Jobbik Nemzeti Kávézó címmel hirdetett fórumot a helyi, Fegyveres Erők Klubjába. A sikeres, és nagy számban látogatott rendezvény sorozatra ezúttal Z. Kárpát Dániel, jobbikos országgyűlési képviselő tett látogatást. A demokratikusnak semmi kép sem nevezhető Koalíció kapva az alkalmon, és a nagyobb sajtó visszhang reményében egy helyszínre, és közel azonos időpontra tervezte nyugdíjas fórumát.
2012-04-08 13:42
A véletlen úgy hozta, hogy Békéscsabán április 12-én csütörtökön délután egy időben és egy helyen, a Fegyveres Erők Klubjában tart lakossági fórumot Z. Kárpát Dániel jobbikos országgyűlési képviselő, és Gyurcsány "diplomakereső" Ferenc DK-elnök.
2012-03-31 22:18
A romló közbiztonság ellen tartott demonstrációt szombat délután Medgyesegyházán a Jobbik, az Új Magyar Gárda és a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület. A rendezvény főszónoka Vona Gábor volt, aki beszédében kitért a Schmitt Pál államfő kisdoktorija körül kialakult helyzetre is. A demonstráción közel háromszázan vettek részt.
2012-03-14 18:35
A Jobbik Békés megyei elnöksége megdöbbenve értesült arról, hogy a kormány jelentős mértékben csökkenteni kívánja a járatok számát több Békés megyei vasúti vonalon is. Felháborító, hogy a Fidesz által vezetett kormány ugyanazt a vidéki emberek életét ellehetetlenítő módszert alkalmazza, amelyet az MSZP-kormány is használt.
2012-03-14 01:16
A Békés Megyei Közgyűlés az idei év elején új feladatokat kapott, és ezzel újraszervezte bizottsági rendszerét is. Több bizottság összevonásra került, így jelenleg három szakmai bizottság segíti a 18 fős testület munkáját.
A Pénzügyi, Területfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság mai ülésén egyhangú szavazással Gajda Mihály elnök javaslatára alelnöknek választotta Samu Tamás Gergőt jobbikos képviselőt. A bizottságnak jelenleg 4 fideszes, egy MSZP-s, és egy jobbikos tagja van.
bekesmegye.jobbik.hu
|
© 2010 - 2012 Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt
|
|